#1 Érkezés & Az első nap

A legemlékezetesebb élmények abból fakadnak, hogy kilépsz a kényelmi zónádból és kockáztatsz. /Melissa Hill/

Február 27-én Ferihegyről, egy Emirates Boeing 777-es géppel indultam Dubajba. Életem első repülése volt, izgalommal és egy titkon elmorzsolt könnycseppel kísérve. Öt és fél óra múlva már Dubaj repterén voltam kissé elveszve, és talán csak azután jöttem rá mekkora a reptér, mikor felfedeztem a saját metróvonalat, később pedig a rettenetes tömeget. A kapum, a terminál legvégén volt, felért a menet egy gyalogtúrával számomra, viszont itt már rám talált két német fiú, akik velem együtt cserediákok itt. Dubaji idő szerint hajnali háromkor indultunk tovább Dél-Korea nemzetközi repterére, egy Emirates Airbus A380-as géppel, ami minden várakozásomat felülmúlva, hatalmasnak bizonyult. Ami az economy osztályt illeti, nyakamat rá, hogy tele volt a gép, és a korábbi repüléssel ellentétbe, nagyon zsúfoltnak, már-már fullasztónak bizonyult az ablak melletti ülés. Szerencsére képes voltam a több, mint nyolc órás utat végig aludni, csak a két étkezéskor ébredtem fel, illetve nem sokkal az érkezésünk előtt, mikor már fel kellett nyitnunk az ablakok redőnyeit. Koreai idő szerint délután ötnél járt az óra, vagyis éppen nyolc óra az időeltolódás.

Incheon repterén még szöszöltünk a kitöltendő dokumentumokkal, amiket a fiúk nem töltöttek ki a gépen, így utolsóként haladnunk át az ellenőrző ponton, a koordinátorunk pedig már aggódóan üzengetett nekünk, hogy mégis hol esz minket a fene. A lényeg, hogy nagyon jót szórakoztunk mindenen, kezdve azon, hogy óráknak tűnő percekig vártunk a bőröndjeinkre, és megbeszéltük, ha nem jön a miénk, elvisszük másét, sebaj. Négy török lányt felkarolva indultunk megkeresni a koordinátor csapatot, akik természetesen a terminál másik végében vártak minket. Kedves fogadtatás, gyors infóközlés, és rohanás az egyetemi buszra, ami nagyjából egy óra alatt el is juttatott minket Suwon-ba. Említettem már, hogy szakadt az eső? Egész este esett, amihez hideg szél dukált.

A kollégiumok 22 emeletnyi magasak, kettő van belőlük, egy a fiúknak, egy pedig a lányoknak. A kolesz előcsarnoka, az étterem, a boltok (ugyanis van írószer és "éjjelnappali" is), ezek mind közösek, itt szoktunk általában találkozni. Gyors eligazítás után a korábban érkezők megmutatták merre vannak a szobáink, és az olasz szobatársam is rám talált. Hamar lepakoltunk, visszamentünk a csarnokba, onnan pedig pár régebbi cserediák vezetésével elsétáltunk a közeli nagyáruházba. Az eső még mindig szakadt, de legalább megszereztük az ágyneműnket, én pedig sikeresen elvesztem valahol a hűtők osztályán. Egy francia srác lelt rám, mondván, mintha valaki hiányozna köreikből, így gyors körbeszaladta a két emeletet, míg én a baracklevek között bóklásztam. Visszaérve Fiorella - a szobatársam -, nem győzött bocsánatot kérni, hogy már vett routert, így, mivel én is vettem egyet, már biztosan nem lesz wifi-ből hiányunk. Ágynak dőlt, én pedig újra nekivágtam az esőnek, ezúttal egy közeli épületbe, ahol megvacsoráztunk, és némi alkohol is lecsúszott (szigorúan csak soju kóstolás!). Éjfél előtt nem sokkal tértünk vissza a francia lányokkal, és végül én is ágynak estem, majd némi megszakításokkal, délelőtt tizenegyig aludtunk.

Mint kiderült Március 1. nemzeti ünnep itt Koreában.
"Az országot 1910-ben annektálta japán és gyarmati igazgatás alá vonta. 1919. március 1-jén harminc függetlenségi vezető gyűlt össze Szöulban, és deklarálta az ország függetlenségét. Ennek hatására az egész országban tüntetések kezdődtek, amelyet a japán hatóságok csak nehezen tudtak elfojtani. Az esemény később a március 1-je mozgalom nevet kapta."

"A székhelyét Csungkingba átrakó kormány 1941-ben hadat üzent Japánnak és a tengelyhatalmaknak, majd önkéntes hadsereget szervezett, amely Burmában és Indiában harcolt a brit csapatok oldalán. Az 1943-as kairói konferencia után a szövetségesek elismerték Korea függetlenségét. A koreai önkéntes haderő 1945. augusztus 20-án akart partra szállni Koreában, hogy felszabadítsa a területet, azonban a japán kapituláció miatt erre nem került sor. A kormány ezután a déli, amerikai megszállási zónába, Szöulba települt át és 1948. augusztus 15-ig folytatta a munkáját, amikor a Li Szin Man vezette kormány átvette feladatait és kikiáltotta a Koreai Köztársaságot."

Ennek örömére miután végre rendesen kipakoltunk nem sokkal délután egy után, elcsíptük a Szöulba tartó kisebb csapatot. A beharangozásokkal ellentétbe minden nyitva volt Szöulba, s az odajutás is pofon egyszerű, hiszen innen Suwon-ból, közvetlen metró visz a fővárosba. Nagyjából fél óra alatt már Gangnam kerületben van az ember, ám a mi úti célunk ezúttal a Gyeongbok palota volt, ami jóval északabbra van.
"Szöul öt királyi palotájának egyike, mely 1395-re készült el. nevének jelentése „A mennyek által megáldott”. A japán invázió idején, az 1590-es években elpusztult, 1897-ben építették újjá. A többi palotához viszonyított elhelyezkedése miatt „északi palotának” is nevezték." 
Egy parádé kellős közepébe csöppentünk, rengeteg emberrel, nagy tömeggel, és felkészült rendőri útzárakkal. Valahol itt keveredtünk el a spanyol cserediákoktól, akik vezettek minket, így hatan maradtunk, hogy feltaláljuk magunkat, ám mindenek előtt, hogy ebédeljünk. A palota tisztességes átnézését más napra halasztottunk, hiszen viszonylag későre járt, és az idő is nagyon szeles volt. Egy kisebb étterembe mentünk (igazából az első, ami utunkba esett), itt megcsillogtathattam szegényes koreai tudásomat, és megismerkedhettünk az evési etikettel is. Tíz rendelhető ételből kilenc minden bizonnyal csípős lesz, ezt már azért tudtuk, de az, hogy fél liter vízzel tudom csak megenni a rámenem, az azért meglepett. Még szerencse, hogy a víz ingyen jár az étkezésekhez 😄... Felkerekedtünk, hogy sapkát veszünk nekem és az egyik mexikói lánynak, ám végül csak keringtünk a közelben, felfedeztünk helyeket, dolgokat..., furcsa dolgokat. Ekkor már persze esteledett, és ránk várt a feladat, hogy egyedül visszajussunk Suwon-ba. Megjegyezendő, hogy wifi szinte mindenhol van, csak ott nincs, ahol éppen kellene, na sebaj, elhittük, hogy uraljuk a helyzetet, és egy átszállással, már rá is leltünk a megfelelő metróra, ami szinte a kollégium lábánál tett ki minket. Átfagyva érkeztünk vissza az épületbe, vettünk vacsorát, és sikerült letegeznem a boltos nénit is koreaiul. Szerencsémre nem orrolt meg érte. Látványosan... 

A komminukációs eszközünk (fegyverünk?) itt a Kakao Talk, olyasmi, mint a Facebook messenger, ám szerintem butább, legalábbis még nem sikerült megszoknom, nem úgy, mint a fiúknak, akik imádják széttrollkodni az egészet, és egy biztos. A srácok épülete igazán  fülledt (a poénoktól) mostanra, így éjfél tájékán, annak dacára is, hogy a szoba hőmérsékletét zárolták, és nem tudjuk változtatni egyáltalán. Holnap lesz az első nap az egyetemen, avagy orientációs nap, mi pedig még szét sem néztünk a kampuszon, ami közel egy kilométer hosszan fekszik Suwon szélén.


Jelmondatom a mai napon: "Wifi where are you? And where we are?" 

Forrás: A Koreai Köztársaság ideiglenes kormánya – Wikipédia
Changdeok Palace - Wikipédia