"Azt mondják, kockázat nélkül nincs nyereség. Talán többről is szól. Kockázat nélkül nincs kaland, felfedezés, beteljesülés. Úgyhogy ne vesztegesd az időt! Vágj bele, és élvezd, ami jön!" /Erica világa c. film/
Az előcsarnokban éppen elérve a rajtra kész cserediák csapatot indultunk útnak, hogy a koordinátor által megadott épületbe röpke tíz perc alatt elérjünk. Egy kisebb hegymenet eljutni a kollégiumból az egyetem bármelyik egyéb épületébe, így kissé váratlanul is érte a bandát a túra, így mire felértünk az koreai nyelvi központ épületében tartandó orientációra (kettes épület), már levegőm alig maradt. A teremben a koordinátorunk, David, rögvest beültetett legelőre, így remek öltözködési ízlésficamát, egészen testközelből szemlélhettem, könnyed három órán keresztül. Nagyon segítőkész, sokat dolgozik értünk, természetesen nagyon szeretjük őt, éppen annyira, mint kiparodizálni. Megtudtunk minden alapvető információt az ittlétünkkel kapcsolatban, a szigorú órafelvételi rendszertől kezdve, a dátumokon át, egészen a "ne igyatok sokat"-ig. A legfontosabb épületeket a körbevezetésünk alkalmával ismerhettük meg, ekkor tűnt csak fel igazán, milyen óriási is a hely. Az egyetem rendelkezik saját éttermekkel, könyvesbolttal, bankkal, de még fodrászattal is. Sajnos, nem sajnos, látogatást kellett tennem két német, és két mexikói cserediákkal együtt a fotóstúdióba, hogy elkészíttethessük az agyonphotoshoppolt képünket a személyi igazolványainkhoz. Amíg a képekre vártunk egy kedvelt étteremben ebédeltünk, s egy jó adag kimbap (김밥) társaságában azon kezdtünk el gondolkozni, hogy akkor ugyan ma lesz óránk vagy sem. A "from page to screen" óránk péntek délután van, de valaki azt mondta, hogy az orientációs napon nem kell megjelennünk, valaki mégis állította, hogy igen. David mindenható szavában bízva, végül elindultunk (fejvesztett futásba kezdtünk), a célépület irányába, hogy megtapasztalhassuk első tanóránk szépségét, ám csak egy gyors ismerkedés volt, amolyan gyorstalpalós áttekintés. A tanárunk amerikai, nagyon rendes, humoros ember, és fő szándéka, hogy mindenkit beszéltessen, összeismerkedtessen, így felírva néhány kérdést, egymással kellett kommunikálnunk. Itt ismerkedtünk meg a nemzetközi diákok egy részével. Engem rögtön egy magas, üzbég fiú talált meg, de sajnos nem a kezemet kérte meg a szép szemeivel, csak a Szovjetunióról szeretett volna velem diskurálni. Két mexikói cserediákkal tértünk vissza a kollégiumba, ahol Fiorella már kábán pislogott rám, aztán csatlakozva hozzá, úgy bealudtunk, hogy csak valahol este hét körül tértünk magunkhoz. Összeszedve magunkat, írtam a német lánynak - aki napközben többször hangoztatta, hogy este amerikai barbecue buli lesz -, hogy várjanak meg, mi is jövünk. Természetesen rögtön az első busz, amire felszálltunk rossz irányba vitt minket, de ez a legjobbakkal (a francia cserediákok, akik már az előző félévben is itt voltak) is megesik. Suwon belvárosa gyönyörű, pezsgő, nyüzsgő. A tradíció keveredik a modern korral, mindenhol fények, emberek, éttermek és kávézók. Kissé groteszknek hat a tény, hogy a millió meg egy koreai étteremből mi pont egy western bárba mentünk, ahol egy jó drága sajtburgerrel, némi sült krumplival, és egy kis vízízű sörrel jutalmaztuk magunkat.
Nem viccelek, pont annyira volt sör íze, mint a reggeli baracklevemnek, és ezzel nem csak én voltam így, hanem szinte minden új cserediák. De hát kit érdekel, a sörpong így is fergeteges volt, mi a lányokkal meg kivégeztünk egy csocsófigurát, aki túl keményen fejelt bele a labdába. Nem mondom, még most is erősen nevetnem kell. Valahol éjfél körül fogtunk taxit, ami egyenesen a sulihoz hozott minket. Érdemes megjegyezni, hogy, ha az ember nagyobb társasággal utazik, akkor a taxi nagyon olcsó tud lenni, kényelmesebb is, mint a tömegközlekedés és házhoz visz. Taxit fogni viszont mér nem ennyire egyszerű, de mivel rengeteg taxi járja a várost, így viszonylag hamar sorra kerül az ember. Egyébiránt, azt már csak másnap mertem elmondani a többieknek, hogy először kicsit félrenavigáltam a sofőrt, ugyanis Kyonggi Egyetem (경기대학교) helyett, csak annyit mondtam, hogy Kyonggi iskola (경기학교), szerencsétlen fazonnak meg percekig gőze sem volt, ugyan melyik iskolába akarunk eljutni a tartományban. (Kyonggi a tartomány neve, ahol a város van. Innen ered az egyetem neve). Aztán persze csak összeraktuk félúton, és sikerült hajnali egy előtt befutnunk a kollégiumba, ami elviekben ezt el is várja, gyakorlatilag viszont elég könnyű kijátszani a beléptető rendszert. Mellékes információ: a spanyol srácok útja ennyire nem volt egyszerű, tekintve, hogy a taxis elvitte őket mindenhova Suwon-on belül, csak oda nem, ahova szerették volna, így a végösszeg sem volt éppen baráti. Nem voltak szomjasak, meg kell hagyni...
Hajnalig filmeztünk a szobatársnőmmel, így nem volt csoda, hogy szombaton valahol negyed egy körül kászálódtunk ki az ágyból, onnan pedig szinte rögtön az előcsarnokban találtuk magunkat, hogy körül nézzünk kicsit a városban. Nos, Suwon-ba úgy köszöntött be a tavasz +15 fokkal, mintha mindannyiunkat tarkón csaptak volna, így kabátra már egyáltalán nem volt szükségünk a nap folyamán. Spórolós brigádunk négy főből állt, és elhivatottan, egy fillért sem költöttünk tömegközlekedésre. Suwon legnevezetesebb történelmi része a Hwaseong erőd, ezt szerettük volna megszemlélni, így követve a Suwoncheon patakot, hamar rá is akadtunk az erődítmény falaira, a hozzá tartozó pavilonokra, tornyokra. "Hvaszong (hangul: 화성, Hvaszong, handzsa: 華城, latin betűkkel: Hwaseong) a 18. században épült erődítmény a dél-koreai Szuvonban, Kjonggi tartományban, 30 kilométerre Szöultól. A legjobb állapotban megőrzött koreai erőd.[2] Csongdzso király építtette édesapja, Szado koronaherceg emlékére. 1997 óta az UNESCO Világörökség része. Falai 5,74 km hosszúak." Valahol félúton pihenés gyanánt egy étteremben beszéltük át, hogy kinél milyen nemzeti ételek és italok vannak, és egyszerre azt kívántam, bár hoztam volna otthonról egy kis pálinkát a szomjas csapatnak, vagy legalább némi halászlevet. Befejezésül, oldalunkon a lemenő nappal, nem jártuk végig a falakat, elhalasztottuk legközelebbre, hiszen a falak egy része igen komoly emelkedők, dombok tetején voltak, nekünk pedig még hazáig kellet gyalogolnunk. Útközben vettünk némi péksüteményt, és hiába dugtuk össze a fejünket, csak nem jöttünk rá, hogy mi a fenét vettem. A sütemény tölteléke nem hasonlított semmilyen korábban ismert ízre, ám az útközben szemből érkező, két spanyol srác felvilágosított: édes vörösbabkrém. Pupilláztam egy rövidet, majd elköszönünk, és napnyugtára visszaérkeztünk a kollégiumba. Fiorella időközben a többiekkel elment egy "esti sörre", így egyedül élvezhetem a szoba nyugalmát, és a kis kakaómat.
A főváros lábánál, az 1,2 millió embert számláló Suwon-ban az árak nagyjából megegyeznek a pesti árakkal, vannak olcsóbb, drágább helyek, olcsóbb, drágább ételek, mint mindenhol a világon. Egy háromszög alakú, sokféle ízesítésben létező kimbap (김밥), ami egy reggelinek, akár gyors ebédnek is teljesen jó, 225 forint körül mozog, vagyis nagyjából 900 koreai won. A taxizás négy fő esetén, nagyjából 450 forint fejenként egy negyedórás út esetén, ami szintén elég kedvező tud lenni, főleg, ami a kényelmet illeti. Vannak deluxe taxik is, ezek fekete színűek, és az utazás ára sokkal magasabb, ezeket inkább mindenki kerülje el, ha Koreában jár. Ahhoz, hogy az ember betudjon kapcsolódni a tömegközlekedésbe, egy úgynevezett t-money card-ra van szükség, amit időközönként fel kell tölteni, vagy automatánál, vagy szinte bármelyik boltban. Egy út nagyjából háromszáz forint. Elvileg ezt az elektronikus kártyát a taxikban is lehet használni, ezt még nem próbáltuk ki. Míg Magyarországon az ember mutatja a bérletét a metróállomásokon, itt beléptetőkapukon robog át az ember, és, ha nincs a kártyán elég pénz, akkor bizony a kapu nem nyílik ki. Természetesen, mire rájöttünk, hogyan működik, hogyan töltsük fel, párszor beragadtunk itt-ott, és egy kör buszozást is teljesen üres kártyával tettünk meg. Előbb utóbb, csak ideszokunk...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése