"Egy dolgot tudok: ha vállalod a kockázatot, a kilátás a túloldalról káprázatos."- Grace klinika c. film
Bőven túl a második hónapon,
még mindig nem telik el nap az újdonság varázsa nélkül. Persze már megvan
az emberek napi rutinja, kialakul mindenki szokása, nem okoz gondot, ha az
embernek egyedül kell órákig utazni A-ból B-be, vagy, ha megbeszéli a
barátaival, hogy Szöulban itt meg itt fussuk össze. Mindezt úgy, hogy csak a
wifi áll rendelkezésünkre. Az alin card kézbevétele előtt is lehetőség volt
feltöltős kártyát venni mobilnettel, de vagy túl lusták voltunk, vagy
egyszerűen csak szeretünk veszélyesen élni. Wifi egyébként egy jobb telefonnal
azért elég sok helyen van, a metróállomásokon is pár kattintással fellehet
csatlakozni a világhálóra, a Szöul metró applikáció (elengedhetetlen) pedig
offline. Persze még így is megesett velem, hogy nagy nyugalmamban a metróban
elhangzó női hang, valami teljesen más állomás nevét mondta be, én meg mehettem
visszafele. Néha azért érdemes figyelni a metró csomópontok kiírásaira is, nem
csak megszokásból caflatni, hahahhaha.
Túl estünk a félévközi vizsgákon is, melyek
közül volt kiszámíthatóbb, volt szigorúbb, és volt olyan is, amit otthon
írhattál meg. Utóbbin még mindig nem térek napi rendre, javasolnám bevezetni
minden egyetemen. Szerintem a tanárnő el sem fogja olvasni a három oldalnyi
wikipédiás, vagy éppen saját óráján leadott betűre pontosan átmásolt szöveget.
Nem mondom, tanultunk keményen, azon a hétvégén ha jól emlékszem legfeljebb
enni mentünk ki a kollégiumból, de én legtöbbször akkor is a kolesz boltjában
ettem, mások a menzán. Mellesleg itt a stresszes hét alatt kétszer is
bekopognak váratlanul, és édességet, instant levest, energiaitalt, süteményeket
osztanak, csak úgy..., hogy érezd a törődést. Aztán egyszer csak vége lett,
felszabadultunk, buluztunk Itaewon-ban, az egyetlen kerületben, ahol nem érzed
magad annyira idegennek, hiszen itt központosul a nemzetközi élet. Egyre több
koreai barátságot kötöttünk, kimozdultunk újabb és újabb helyekre, feltehettük
végre a kérdést, hogy " mit gondolnak a külföldiekről", a fiúk pedig
örömmel viselik gondjukat a külföldi lányoknak. Angolul pedig érthetően ellehet
kommunikálni a legtöbb vállalkozó szelleművel, s nem győzzük hangsúlyozni
nekik, hogy nekünk sem anyanyelvünk, de már rá sem hederítünk a nyelvtani
hibáinkra, főleg, ha barátok között vagyunk. Persze mikor legutóbb egy amerikai
lánnyal találkoztam, azért zavarban voltam, és előre le is szögeztem, hogy
minden hibámért előre elnézést kérek, persze csak mosolygott, s nem értette az
aggodalmak alapját.
Április utolsó napját Everland-ben töltöttük,
mely Dél- Korea legnagyobb élményparkja, s itt található a világ legmagasabb
fából készült hullámvasútja. Hogy felültem-e? Természetesen, és persze a
szabadesésszerű lesiklás előtt pár másodperccel meg is bántam az egészet.
Összesen közel tizenegy órát töltöttünk el a parkban, viszont a szombati tömeg
miatt voltak helyek, amiket kénytelenek voltunk kihagyni, ám délután már
könnyedén megszemlélhettük a pandákat is. Megfordultunk az Olimpia parkban, és
a világ ötödig legmagasabb épületének lábánál is elidőztünk múlt vasárnap este.
Valahol a premier körül 4DX-ben az új Avangers-re is beültünk, amire az egyik
német cserediák társunk már hetekkel előre megvette a jegyet. Ez volt a második
4dx mozim itt, és remélem nem az utolsó, ha tehetném, minden filmet szétrázva
néznék meg a jövőben. Az esetek többségében egyébként pörögnek az események,
kivéve, ha az ember reggel kilenctől poltika tudományon ül délig.Vannak napok,
amikor magunkat is alig érjük utol, hiszen órára sietünk, majd a bankba, a
dzsekink is megérkezett, közben szállást is kellene foglalnunk a vakációnk
utolsó napjára, de nekem koncertjegy is kellene, de a szennyesem sem mossa ki
magát, és ettünk ma már valamit? Vannak napok viszont, amikor csak a lábunkat
lógatjuk, a teendőinket tolva magunk előtt, és inkább visszafekszünk aludni még
egy kicsit az eső szeles zajában. Apropó vakáció, a jövőhetük utazásban
gazdagnak ígérkezik, ugyanis Busan-ba vonatozunk (Train to Busan), majd
repülővel Jeju-szigetre, onnan vissza Busan-ba, onnan pedig Daejeon-ba, s végül
a hét végén haza Suwon-ba. Tűkön ülünk a német és a mexikói útitársammal
együtt.Az egyik nap belefutottam
egy olyan cikkbe, ami koreai érdekességeket taglal, így úgy gondoltam be
kellene mutatnom saját élményekből átszőve, hiszen vannak csúfos tévhitek, amik
a mai napig az őrületbe tudnak kergetni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése